A Boris Johnson brit miniszterelnök környezetében szolgáló tisztviselők 30-40%-os valószínűséget látnak arra, hogy a britek és az EU között lesz megegyezés az év végére - írja a Reuters.
A becslések szerint a mintegy 9 millió brit alkalmazott fele, akiket a járvány kitörése miatt "kényszerszabadságra" küldtek, már visszatérhetett a munkájába - írja a Reuters.
Mivel London hivatalosan is megerősítette, hogy nem kíván élni a jövőbeli kétoldalú kapcsolatrendszer kialakítására szánt átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségével, fel kell gyorsítani a tárgyalásokat Nagy-Britanniával - közölte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság az intézményközi kapcsolatokért felelős biztosa pénteken.
Hamarosan megelőzi az olaszországi halálozási számokat Nagy-Britannia: a szigetországban 28 446-an haltak bele eddig bele a koronavírus-járványba, míg az olasz halálesetek száma már kevesebb, mint 400-zal jár csak a brit szám előtt – írja a CNBC.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint orvosai készenléti terveket készítettek arra az esetre is, ha az új koronavírus okozta betegség a halálát okozta volna.
Elfogadta kedden a brit kormány azokat az alapelveket, amelyeket az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni kapcsolatrendszer kialakítását célzó, várhatóan a jövő héten kezdődő tárgyalásokon kíván képviselni.
Átalakította kormányát csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök. A kormányátalakítást több magas rangú kabinettag, köztük Sajid Javid eddigi pénzügyminiszter lemondása kísérte.
Azt gondolod, hogy feltaláltad a tökéletes jelszót? Pillanatok alatt feltörheti egy rutinosabb hacker vagy egy egyszerű algoritmus. 2020-ra rengeteget változott a kiberbizonság: még aktívabbak az állami szereplők, okosabbak a hackerek és gyakran már egy papírra leírt jelszó is biztonságosabb lehet, mint egy digitálisan tárolt megoldás.
Vezető brit pszichiáterek szerint az olyan nagy techcégeknek, mint a Facebook, Google vagy Twitter forgalmi adót kellene fizetniük, hogy ebből szponzorálják azokat a kutatásokat, amelyekkel azt tárnák fel, milyen lelki sérüléseket okoznak közösségi médiás platformjaik – számol be a hírről a CNBC.
Jelenlegi formájában elveti a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó javaslatcsomagot a legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).
Egyelőre még nem látszik semmilyen megállapodás körvonalazódni az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Bár eddig minden létező fórumon az ellenkezőjét ígérte, most egy bírósági beadványban lényegében azt írta le Boris Johnson brit miniszterelnök és stábja, hogy ha október közepéig nem sikerül a kilépési keretekről megállapodnia az EU-val, és nincs más lehetőség, akkor hajlandó a Brexit harmadik halasztását is kezdeményezni és el is fogadja azt, amit az EU fog ajánlani.
Miután szeptemberben egyszer már megpróbálkozott egy öthetes parlamenti felfüggesztéssel Boris Johnson brit miniszterelnök, de azt menetközben jogsértőnek minősítette a Legfelsőbb Bíróság, szerda este újabb berekesztést jelentett be, ezúttal szavai szerint csak a lehetséges legrövidebb időre, 6 napra. Az új javaslatát a királynőnek még el kell fogadnia és ha ez így lesz, akkor az új törvényhozási ülésszak ugyanúgy október 14-én indult újra, mint ahogy Johnson első felfüggesztési próbálkozása idején is tervezte.
Cáfolta Theresa May miniszterelnök hivatala és a Brexit-ügyi miniszter is vasárnap azt a sajtóértesülést, hogy a londoni kormány elhalasztja a kedd estére kitűzött alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról, és a kormányfő megpróbál módosításokat elérni az egyezményben a jövő heti évzáró EU-csúcson.
A brit pénzügyminisztérium friss előrejelzése szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból (Brexit) hosszú távon mindenképpen növekedési áldozattal jár a brit gazdaságban, akkor is, ha a kilépési folyamat a Brexit feltételeiről szóló megállapodás alapján zajlik le.
Az előnyös kereskedelmi megállapodás érdekében hajlandó lenne Nagy-Britannia befizetni az EU közös kasszájába azt a 17 milliárd eurót, ami a 2019. márciusi kilépés és a 2020. vége közötti időszakra esne - árulta el a brit tárgyalási stratégiát első kézből ismerő forrás a Telegraph-nak. Ha tényleg ez a brit kormány terve - ami akár már ma este kiderülhet az EU felsővezetőinek londoni tárgyalásai során - akkor ez remek hír lenne Magyarországnak is, mivel úgy tűnik, hogy mégsem lesz (akkora) költségvetési lyuk a 2014-2020-as ciklus utolsó harmadában, mint amire eddig csaknem tényként számított a magyar kormány. Emiatt tehát a Magyarország számára is fenyegető pénzügyi forrásvesztés is elhárulna.